2018. április 29., vasárnap

Digitális immunerősítés



A Digitális Immunerősítő Program az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Új Nemzedék Központ által létrehozott edukatív program, amely 2017 tavaszán jött létre. A DIP célja többek között a fiatalok digitális védelme, biztonságos, értékteremtő online környezetben való felnövekedésük biztosítása, illetve, hogy az okostelefonjaikat okos dolgokra (is) tudják használni.
A DIP honlapján tájékozódhatunk részletesebben a céljaikról. Itt olvashatjuk, hogy a jövőre vonatkozóan milyen terveik vannak (például: roadshow, osztályfőnöki órák szervezése, törvénymódosítás, plakátverseny).

A következőkben a honlapon elérhető lehetőségeket fogom bemutatni.
Elsőként érdemes lehet tesztelnünk a digitális immunrendszerünket, melyre egy online teszt áll rendelkezésre (ami itt elérhető: http://www.mydip.xyz/dipteszt). A 11 kérdéses teszt által egy Digitális Védettségi Index (DVI) kerül kiszámításra, ami megmutatja, hogy mennyire használjuk tudatosan a digitális világot.
5 munkacsoporthoz kapcsolódó témával, csomaggal ismerkedhetünk meg, ezek a tudatosság, technikai felkészültség, személyes identitás védelme, adathalászat és a közösségi média veszélyei. Minden munkacsoportról olvasható egy rövidebb leírás, ami elmagyarázza, mit is tartalmaz a téma. Végignézhetjük a listát, kik azok, akik az egyes munkacsoportokban dolgoznak. Azonban minden csoportnál csak egy „A munkacsoport dolgozik a javaslatokon. felirat található, konkrét javaslat nem.
Találhatunk online sztorikat is, amelyekben ismertebb emberek saját élményeiket mutatják be a témával kapcsolatban. Olvashatunk például Majka vagy Tóth Gabi tapasztalatairól is.
A Hírek menüpontban rendszeresen jelennek meg cikkek, amelyek igyekeznek erősíteni a digitális immunrendszerünket. Megtekintésre ajánlom az alábbit: http://www.mydip.xyz/hirek/top-5-video-a-biztonsagos-netezesert.

A DIP weboldala: http://www.mydip.xyz/

2018. április 26., csütörtök

Redmenta

Redmenta egy magyar fejlesztésű feladatlap készítő app, amely lehetővé teszi különböző tesztlapok elkészítését, azok megosztását a regisztrált tanulókkal. 
Regisztráció után az új feladatlap fülre kattintva megadható a tesztlap címe és leírása, ezután már el is kezdhető a feladatlap összeállítása.


A Redmenta segítségével létrehozhatunk feleletválasztós, többszörös választás, igaz-hamis, sorrend, párosító, rövid válasz és kifejtős típusú feladatot, valamint válogathatunk korábban elkészített feladataink, illetve a mások által elkészített publikus feladatok között is. 


A feladatlaphoz kitöltési beállításokat is rendelhetünk. A kitöltési beállítások fülre kattintva meghatározhatjuk a kitöltés elkezdésének leghamarabbi és legkésőbbi időpontját, a kitöltéshez rendelkezésre álló időt, a lehetséges kitöltések számát, a feladatok sorrendjét, valamint az eredmények megjelenítésére vonatkozó adatokat. 


Az értékeléssel kapcsolatos beállításokat az értékelés fülre kattintva érhetjük el. Itt kiválaszthatunk  egy előző feladatlaphoz elkészített értékelési sablont, vagy újat készítve százalékos értékekhez akár szöveges értékelést és osztályzatot is rendelhetünk. 


A feladatlap elkészítése után a csoport létrehozása fülre kattintva létrehozhatunk tanulói csoportokat. A csoportokkal megoszthatjuk a feladatlapunk "direktcímét" (ez egy általunk megadható, bármikor módosítható cím), így a tanulók elérik az elkészült feladatlapot.
Összességében egy rendkívül könnyen kezelhető és felhasználóbarát app-ról van szó.

Források és további információ: 



2018. április 19., csütörtök

Biztonságos internetezés

Több projektet is találunk az interneten, mely a biztonságos internethasználat körében tevékenykedik. A Safer Internet az egyik legismertebb ezek közül. Az Európai Bizottság által létrehozott oldal feladataként tűzte ki, hogy felvilágosítsa, tájékoztassa a gyermekeket, szülőket az internet biztonságos használatáról. Országszerte rendeznek konferenciákat, rendezvényeket, indítanak kampányokat, hogy mindenkihez eljussanak a megfelelő információk. Először mindig a világhálón leselkedő veszélyek, ártalmak bemutatása kerül terítékre, majd ezeknek az elkerülése, megoldása. 
Jelenleg 3 szervezet tagja a projektnek: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, Kék-Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. 
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tartja az előadásokat, konferenciákat. A Kék-Vonal online és telefonos tanácsadást nyújt Internet Helpline néven azoknak a fiataloknak, akik káros, veszélyes tartalmakat találtak az interneten vagy zaklatják őket. A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató pedig kettős feladatot lát el. Egyrészt náluk is van egy online felület Biztonságosinternet Hotline néven, ahol be lehet jelenteni a különböző veszélyes, káros eseteket, másrészt pedig honlapot is üzemeltetnek: https://biztonsagosinternet.hu/ . 

A projekt minden korosztály számára elérhető, hiszen a Bibi a neten című programjuk például 4-8 éves korosztályra van tervezve, hiszen a mostani generációnál már nem lehet elég korán elkezdeni a biztonságos internethasználat kialakítását. Egy aranyos méhecske magyarázza el barátaival, hogy mire kell figyelniük a gyerekeknek. A "Ki próbálja becsapni Bibit?" című mese például arra hívja fel a figyelmet, hogy az interneten akárki kiadhatja magát másnak. 
Gyerekeknek, fiataloknak és szülőknek, pedagógusoknak is van külön menüpont videókkal, cikkekkel. Ezenfelül pedig a projekt országszerte megy iskolákba, rendezvényekre, hogy mindenki informálódjon.
Egy aranyos videó van feltöltve például arról, hogy SOSE kattintsunk rá olyan ablakra, amiről nem tudjuk, hogy micsoda, még arra se, ami azt mondja nekünk, hogy nyertünk ! 





2018. április 14., szombat

Classflow


A Classflow egy online osztályfelügyeleti rendszer, amely ingyenesen használható. Kicsit hasonlít a Classdojo-hoz, de annál sokkal szélesebb körben alkalmazhatjuk.
Regisztráció után létrehozhatjuk saját osztályunkat, felvehetjük a tanulókat (akik itt tudnak belépni). Könnyedén megoszthatunk velük híreket, fontos információkat.
A tanulókat, és akár szüleiket is, jutalmazhatjuk digitális kitűzőkkel, amelyhez osztályszinten is hozzájuthatnak. Akár saját tervezésű kitűzőt is létrehozhatunk.
Tananyagszerkesztésre is kiválóan alkalmas. Ha elkészült az anyag, megoszthatjuk a diákokkal, akik rendszerezni tudják azokat, mintegy „digitális hátizsák”. Küldhetünk nekik személyre szabottan feladatokat, kvízeket vagy akár szavazásokat, de röpdolgozatot is írathatunk.
Kiemelendő funkció, hogy lehetőség van differenciálásra is. Létrehozhatunk csoportokat külön-külön feladatokkal ellátva.
Sőt interaktív táblás anyagok használatára is alkalmas a felület, tehát betölthetők rajta keresztül például a SMART Notebook fájlok, az interaktív tábla szoftvere helyett.

2018. április 9., hétfő

LetMeTalk


Témánk a mobileszközök az oktatásban, s ha a súlyosabb mértékben értelmi fogyatékos gyerekekre, illetve felnőttekre gondolok is lehet ennek a témának relevanciája. Elérhető ugyanis több fizetős applikáció az interneten, ezekkel szemben a LetMeTalk egy ingyenesen letölthető alkalmazás. A szoftver egy augmentatív és alternatív kommunikációs (AAK) eszköz. Ideális lehet még egyéb szóbeli beszédben, esetleg mozgásban is erősen akadályozott, vagy autista személynek. Bár angol nyelvű, a képek alatt található feliratot könnyedén átírhatjuk magyarra. Több témakört is tartalmaz, például: ételek, italok, ruhák, betegségek, tehát életpraktikusság tekintetében a legfontosabb szavak kerülnek elő. Az egyes kategóriákon belül új képeket, s hozzájuk tartozó feliratot is adhatunk meg. Akár új kategóriákat is hozhatunk létre. A működési mechanizmusa nagyon egyszerű, a személy kiválasztja az adott képet, vagy képeket, ez utóbbinál mondat is alkotható, majd a play gombra kattintva az applikáció felolvassa a szavakat. 



Azért érdemes ezt az applikációt használni, mert egy "nembeszélő" embernél nagy mértékben elősegíti az önkifejezést, és önrendelkezést. Jelzései mindenki által egyértelműen felfoghatóak lesznek.

Forrás: LetMeTalk applikáció

Kahoot!


A gyakorlatokra készüléssorán bukkantam rá a Kahoot! oldal használati kézikönyvére, melyet egy pályán dolgozó pedagógus készített el. A következőkben Bánné Mészáros Anikó írása alapján szeretném bemutatni ezt a hasznos, és akár tanulásban akadályozott gyermekek körében is használható programot.

Elsőként fontos megemlíteni, hogy ez nem kifejezetten tanulást segítő program, használható munkahelyeken is, ezt minden esetben jelezni kell a regisztrációkor. A pedagógus hozhat létre új kahootokat, vagy a keresés funkcióval akár több száz, a témába vágó feladatsor közül válogathat, amelyeket letöltés után szerkeszthet is.

Véleményem szerint a két legjobban használható feladatsor a kvíz és a sorba rendezés. Kvíznél többször előfordul, hogy bár interaktív táblát használunk az órán, nem tudjuk kiküszöbölni azt a problémát, hogy a gyerekek valamilyen módon ne lessenek egymásról, vagy kiabálják be a megoldást. A program egyik nagy előnye, hogy az előre elkészített kvízt a gyerekek egyesével nézhetik a telefonra/tabletre letöltött applikáción, és egyesével adhatják le válaszaikat. A program lehetőséget ad csoportmunkára is, ez esetben kettő vagy több gyereknél van egy eszköz. Az óra didaktikai céljához is illeszkedhet a program. Ha nincs idői korlátozás, akkor alkalmazhatjuk gyakorlásként, viszont idői korlátozással a gyerekek pontszámát erősen befolyásolja a gyorsaság, így a verseny helyzet kerül előtérbe. A sorba rendező feladatsort is hasonlóképpen egyénileg illetve csoportosan tudják a gyerekek eszközökön megoldani. További előny, hogy képeket és videókat is lehet beszúrni. Végezetül, az oldal így egyúttal az applikáció is erősen kontrasztos színekkel és formákkal dolgozik, ami egyrészt motiváló és figyelemfelhívó lehet, másrészt segíti a vizuális percepciót.

2018. április 4., szerda

Az eszköz önmagában nem elég...

Az egyik órán kipróbálhattunk néhány képszerkesztő alkalmazást egy Apple Ipad tablet segítségével. Sem én, sem a feladatbeli párom nem dolgoztunk még ilyen eszközzel, így talán a legnagyobb kihívást nem is a képszerkesztő használata, hanem a rendszerben való tájékozódás jelentette (akár az olyan esszenciális kérdések, mint a: Hogyan is kellene ezt bezárni? Hogyan is tudok innen visszalépni?). Ekkor tudatosult bennem, hogy én, mint napi telefon, laptop, Facebook stb. használó mennyire elveszettnek érzem magam az adott eszköz mellett, ha nem ismerem a rendszer használatát, apróbb fortélyait, az általa nyújtott lehetőségeket. Nyilvánvalóvá és egészen közelivé vált számomra, hogy az eszköz önmagában nem elég.
Hiába kap a pedagógus laptopot, táblagépet, interaktív táblát, ha nem ismeri az eszközben rejlő milliónyi lehetőséget, mellyel színesebbé, a tanulók számára izgalmasabbá, könnyebben érthetővé és befogadhatóbbá alakíthat egy tananyagot.
Ennek kapcsán találtam rá egy jelenleg is futó "Digitális kompetencia fejlesztése" nevű projektre. A projekt céljai között az eszköztár bővítése mellett szerepel többek között a digitális kompetencia fejlesztő pedagógus-továbbképzések szervezése és megvalósítása, különböző workshopok szervezése, kiadványok, tájékoztatók készítése, melyek segítségével a pedagógusok megszerezhetik azt a gyakorlati tudást, mellyel hatékonyabb felhasználói lesznek a biztosított eszközöknek. A továbbképzési programok kínálatának bővítése pedig hozzásegítheti a tanítókat, tanárokat az egész életen át tartó tanuláshoz, a naprakész tudáshoz ezen a napról-napra fejlődő területen.

A projektről bővebben: http://kk.gov.hu/digitalis-kompetencia-fejlesztese



2018. április 3., kedd

BOOKR Kids Mesetár - A meseapplikáció

Sokan a mai világban fogják a fejüket, hogy a gyermekek már úgy születnek meg, hogy tablet vagy telefon van a kezükben. Ez valóban nagy probléma, de azért vannak hasznos applikációk is, melyek segíthetik a gyermekek fejlődését, esetleg egy kis szabadidőt adhatnak a szülőknek, amíg a gyerekek ezekkel foglalatoskodnak. Ilyen például az a program is, amit szeretnék most bemutatni. 
Az alkalmazás lényege, hogy a meséket életre kelti a piciknek. Adott egy könyv, amelyet felolvashatunk mi vagy beállíthatjuk, hogy olvassa fel a program. Animációk kísérik a történetet, szó szerint életre kel a mesekönyv. Ha pedig végeztünk a történettel, különböző fejlesztő játékokat, feladatokat oldhatnak meg a gyerekek. Ilyen például a betűk átírása, memóriajáték, sudoku, színező vagy a szinonimák párosítása. Kérdezhetjük akkor, hogy mi a különbség egy mese meg eközött? Fontos tudni, hogy itt azért nem egy folyamatosan mozgó képről van szó, csak kicsit érdekesebbé teszi a képeket egy kis mozgással, mozdulattal. Tehát nem egy mesefilmet készít a könyvből, ugyanúgy látjuk a szöveget, ott vannak a képek, csak kicsit modernebbé teszi. Még talán picit azokat a gyermekeket is jobban leköti, akik amúgy nem tudnak egy mesekönyvre koncentrálni 5 percen keresztül.

A termék elérhető telefonon vagy tableten, akár Android, akár IOS rendszer van rajta. Internetkapcsolatnál letöltjük a meséket, melyek bekerülnek a készülék mesetárába, a polcunkra, ezután pedig offline is tudjuk használni akárhol.
Jelenleg több mint 200 mese érhető el a programban leginkább 2-11 éves gyermekek számára, ezek egy része ingyenesen, másik része pedig előfizetéssel, viszont ha megnézzük a mesekönyvek árát, nagy valószínűséggel megéri. Ami pedig nem utolsó, hogy nem csak magyarul, de angolul és németül is találhatunk könyveket, melyek a bilingvális gyerekeknek igen hasznosak lehetnek.

Jelenleg pedagógia-módszertani csomag is alakult a program alkalmazásával, mely illeszkedik a kerettanervhez. "A BOOKR Kids Mesetár interaktív mese-, vers- és mondókagyűjteménye az anyanyelvi és a digitális kompetenciák fejlesztését támogatja, egyúttal motiválja az olvasóvá nevelést, támogatja a készségszintű olvasást és a szövegértést." Ebben a csomagban külön beállítható például az olvasási tempó a gyermekekhez igazítva, a felolvasás követése (például kiemeli a következő pár sort) vagy épp, hogy szótagolva legyen-e a szöveg vagy sem.

Összességében tehát nem csak mesét "lapoz" a gyermek, hanem hallhatja a történetet is, sőt a végén még ellenőrzi is a program, hogy megértette-e a gyermek, amit az imént hallott. Szerintem mindenképpen érdemes kipróbálni !!


Forrás: https://bookrkids.com