A digitális kultúra- reakciógifek

 A témával kapcsolatban magyar vonatkozásban Veszelszki Ágnes Érzelemkifejezési módok a digitális kommunikációban című írására is támaszkodhatunk. A tanulmány alapját képező 2014-es kutatásban közel 140 fő vett részt. A válaszadók többsége, közel a minta fele a 19-25 év közötti korosztály tagja. A megkérdezettek kétharmada ismeri a reakciógifeket. A naponta több órát internetező csoportban nagyobb arányban ismerték és használták is ezt az érzelemkifejező módot a digitális kommunikáció során.
Mi is a reakciógif?
 A reakciógif a digitális kommunikáció egy eleme, egy rövid mozgókép, mely érzelmeket fejez ki. A kutatásban megkérdezettek a gifekkel kapcsolatban kulcsszavakat határoztak meg, ezek között szerepelt például a mozgókép, érzelem, hangulat, vicces, rövid, internetes kifejezés is.
Melyek a legnépszerűbbek?
 A gifek legtöbbször valamilyen film, mese tipikus jelenetét, egy-egy kiemelkedő, vicces és emlékezetes karakterét jelenítik meg. A leginkább kedveltek közé tartoznak a Gyűrűk ura és Trónok harca szereplők, Chuck Norris, valamint további sorozatok karakterei is.
Miért használjuk?
 A reakciógifek használatának okaként megjelent a vicces-humoros válasz nyújtásának, a nonverbális kommunikáció helyettesítésének igénye is. A gifek használatakor legtöbben figyelembe vesszük a kommunikációs partner életkorát, digitális kommunikációban való jártasságát, és a címzettel való kapcsolat minőségét és jellegét.
Hol?
 A válaszadók többsége Facebook, Tumblr és Viber felületeken használja a gifeket. A különböző közösségi oldalakon túl azonban gyakran felbukkannak az online sajtóban, továbbá a kutatásban résztvevők beszámoltak olyan helyzetekről is, amikor egy-egy gif mozdulatát jelenítették meg az élő kommunikáció során. A digitális kultúra terjedése tehát a reakciógifek esetében is jól megfigyelhető.

Forrás: Veszelszky Á. (2014). Érzelemkifejezési módok a digitális kommunikációban: emotikonok és reakciógifek. Magyar Nyelvőr, 139(1), 74-85. http://real.mtak.hu/30693/1/139105.pdf

Nyugdíjasok és az okostelefonok

A múlt órán a téma az információs társadalom volt, illetve ebből adódóan az, hogy manapság az információ a legnagyobb érték. Ám vannak olyan társadalmi csoportok, akik úgymond "elszigeteltek" ebből a szempontból. Anyagi helyzetükből vagy egyéb körülményekből adódóan nem rendelkeznek azokkal az eszközökkel, melyek segítségével ők is az információs társadalom teljes értékű tagjai lehetnének. Akaratlanul eszembe jutott az a kontraszt, amit az otthonomnak mondható kisváros valamint a főváros között tapasztalok. A vidéki kisvárosban az idősek nagy százaléka csupán televízióval rendelkezik, és vezetékes telefonnal. Félnek az újdonságoktól, félnek az egyre fejlődő technikától. A direkt nyugdíjasok számára kifejlesztett, egyszerű kezelésű, és alapfunkciókat tartalmazó senior mobiltelefont is többszöri elmagyarázás és kipróbálás után tudják kezelni. Nem értik, hogyan férhet egy egész könyv egy olyan vékony "szerkezetbe", mint egy tablet vagy e-book olvasó.
Ugyanakkor igénybe véve a budapesti tömegközlekedést, számtalan helyen tapasztalom, hogy bizony az idősek sokkal nagyobb része rendelkezik okostelefonnal és magabiztosan használja azt. Híreket olvasnak, közösségi oldalt használnak vagy játszanak. Egy utazás alkalmával két hölgy beszélgetett a közösségi oldalon létrehozott zárt csoport jellemzőiről, használatáról. Az oldalt gyakran használó fél informálta a hallgatóját ennek előnyeiről. Még számomra is mondott újdonságokat.
A Pew Research Center által közzétett tanulmányban arról olvashatunk, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a 65 év feletti személyek 18%-nak volt okostelefonja 2013-ban, 2017-ben ez az arány már 42%. Továbbá azt is láthatjuk, hogy nemcsak több okostelefonnal rendelkeznek, hanem a tabletek, internet és egyáltalán a közösségi média használata is szignifikánsan nőtt. Valószínűsíthető, hogy ez a tendencia már Magyarországon is elkezdődött, ha nem is ilyen drámai mértékben.[1]
Ne lepődjünk meg tehát, amikor majd nagymamánk jelöl be minket egy közösségi oldalon és posztol az oldalunkra születésnapi jókívánságokat.

[1] Forrás: http://www.pewinternet.org/2017/05/17/tech-adoption-climbs-among-older-adults/

Multitasking: áldás vagy átok?

Manapság arra lehetünk figyelmesek a hétköznapokban, hogy sokan nem tudunk egy dologra figyelni. Képtelenek vagyunk leülni a számítógép elé és órákon át a beadandóval foglalkozni. Sokkal inkább az jellemzi a mai fiatalokat, sőt felnőtteket is, hogy ülünk a gép előtt, dolgozunk azon és közben 10 percenként rápillantunk a telefonunkra, esetleg mellette filmet vagy sorozatot nézünk, zenét hallgatunk, legörgetünk a Facebookon 15-ször. Vajon ez hatékony? Nyilván nem az. Viszont úgy tűnik, hogy jó sok időt spórolunk meg vele. Robert és Foehr (2008) egy 1999-es kísérletet hozott nekünk, amiben bizonyítja, hogy a gyerekek már akkoriban 17%-ban végeztek több feladatot párhuzamosan, ez viszont 2004-re 25%-ra növekedett, ami már napi 1 óra spórolást jelentett. Rá két évre már azt állapították meg, hogy a napi 7 óra netezés helyett igazából 9 órányi anyagot fogyasztunk el, mivel jó sok tevékenységet űzünk egyszerre. 

Úgy tűnik, hogy az emberek nagyrészét nem zavarja a "multitasking"-olás abban az esetben, hogyha kevesebb energiát igénylő folyamatokról van szó. Például nem megterhelő számukra, hogy a figyelmüket a chatelésre és a zenehallgatásra fordítsák. Abban az esetben viszont, ha munkáról vagy tanulásról van szó, már kevésbé esik jól számukra, hogyha más dolgok is elvonják a figyelmüket, egyre megterhelőbb lesz a többi tevékenység. Ezzel pedig igazából nem spórolunk időt, sőt... Sokszor azzal, hogy erőfeszítéssel próbálunk figyelni, lelassítjuk a munkafolyamatokat és a -minőség is csökken. 

Vajon megéri? 

Forrás: http://phd.lib.uni-corvinus.hu/766/1/Szekely_Levente.pdf

             

Bennszülött vagy bevándorló?!

Robog a félév. Az IKT és web 2.0 a gyógypedagógiában kurzus második órájára került már sor a héten.

Sok témát érintettünk és úgy érzem, még nagyon sokat fogunk. Ennek egyik hátulütője a csoportos projekt témaválasztásának kérdésköre volt, nehézkes volt a döntés a sok cím közül. Végül az m-learning – mobileszközök az oktatásban, különös tekintettel a gyógypedagógiai fókuszra elnevezésűt szavaztuk meg.  Ígéretes és nagyon tartalmas topiknak látom, emellett pedig mindenképpen hasznosnak, ugyanis a kurzussal kapcsolatos legfőbb célom, hogy olyan eszközöket, alkalmazásokat ismerhessek meg, amiket a gyakorlat során, tanórákon is tudok alkalmazni, ezt a törekvésemet pedig a témánk is megtámogatja.

A heti óra kapcsán legmélyebb nyomot bennem a digitális bennszülöttség vagy bevándorlóság köre hagyta. Magamat bennszülöttnek tekintem, ennek ellenére többek között szeretek kézzel írni, szeretem a nyomtatott könyveket, szeretem az új könyv illatát, azonban legtöbbször mégis a digitalizáltságot preferálom a mindennapokban. Ahogy sokan mások is.

Viszont hiába a most felnövekvő bennszülött nemzedék, néha soknak tartom, több okból is, ha a néhány hónapos csecsemő kezébe okostelefont ad a szülő, hogy lefoglalja, és ha az óvodás korú kisgyermeket csak úgy lehet leültetni és nyugton ülve tartani ebédeléskor, szimplán az egyszerűség miatt, ha közben előtte a tableten megy a Bogyó és Babóca.

Szükség van az arany középútra szerintem. A bejegyzés írása közben eszembe jutott még néhány dolog. Például, hogy nem szeretem a távirányítós elektromos kapukat sem...

Lehet, hogy mégsem vagyok teljesen bennszülött...?!

Várom a következő órát!