2018. május 17., csütörtök

Safer Internet

Az egyik órán szóba került a biztonságos internethasználat kérdése. 
Leendő gyógypedagógusként és gyermekekkel, fiatalokkal foglalkozó szakemberként fontosnak tartom a téma, az egyes biztonsági praktikák, lehetőségek, veszélyforrások ismeretét, hiszen csak így tudom majd hitelesen és hatékonyan felkészíteni a tanulókat a tudatos internethasználatra. 

Ebben segíthet a saferinternet.hu weboldal. Az oldal a Safer Internet programhoz készült, melynek keretében 2010 óta szerveződtek ingyenes előadások a biztonságos internethasználattal kapcsolatban az ország számos iskolájában, oktatási intézményében. 

Az oldalon tippeket találhatunk gyermekeknek, fiataloknak és szülőknek/pedagógusoknak címezve. Ezek között rengeteg videót, hasznos hivatkozásokat, ajánlásokat találhatunk. Az óvodás korosztály tagjai például egy bárányról szóló mesés történet segítségével ismerhetik meg a különböző megoldási stratégiákat, az internethasználatban rejlő veszélyeket. A fiataloknak szánt videók többek közt az internetes zaklatás, a biztonságos webcamera használat, a jelszó megválasztásának és az okostelefon használatának kérdéskörével foglalkoznak. A videók jó alapot nyújthatnak egy-egy téma részletesebb megismeréséhez, kifejtéséhez, melynek keretében a gyermekek-tanulók közösen találhatnak ki megoldási stratégiákat a látott helyzetekre. 



Az oldalról letölthetünk egy tátika sablont, mely a biztonságos internethasználattal kapcsolatos kérdéseket, válaszokat, fontos tudnivalókat tartalmazza, valamint egy 4-8 éves gyermekek számára készült munkafüzetet a témával kapcsolatban. 


Letölthető továbbá Instagram, Twitter-ismertető, Snapchat-kisokos és egy Gondolkodj, mielőtt megosztasz! című útmutató a Facebook használatához.


Szakemberként, vagy szülőként a hasznos anyagok és források mellett számos praktikát, tanácsot találhatunk, mellyel hatékonyabbá tehetjük a téma megismertetését a gyermekekkel. 



További információk, források:


2018. május 16., szerda

Szófelhők :)


A kalciumról tartottam órát tanulásban akadályozott tanulóknak. Befejezésként szerettem volna átismételni az órán tanultakat, de nem egy egyszerű felsorolás formában gondolkodtam. Ekkor találtam a WordArt szófelhő készítő oldalra. 


WordArt segítségével szófelhőket készíthetünk, melyeket különböző formákba illeszthetünk, de akár egy általunk feltöltött képre is elhelyezhetjük a szavakat. 
A témánkhoz kapcsolódó fogalmakat, kifejezéseket tetszés szerint méretezhetjük, így akár ki is emelhetjük a főfogalmakat, a legfontosabb tartalmakat. 
A szavak színét, betűtípusát is kiválaszthatjuk, itt azonban érdemes ügyelni arra, hogy olyat válasszunk, amely ismeri az ékezetes betűket is. 


Ezután kiválaszthatjuk, hogy milyen formába szeretnénk illeszteni a szavakat. Többféle kategóriából van lehetőségünk választani, ezek többek között állatok, születésnap, játékok, geometriai formák, közlekedési eszközök és iskola. A szavak megjelenítésének irányát is meghatározhatjuk (függőleges, vízszintes, dőlt, vegyes megjelenés). 
Az elkészült szófelhőt megoszthatjuk Facebookon, Twitteren és emailben, valamint le is tölthetjük. 
A szófelhő  jól használható az óra eleji ráhangolódás során, összefoglaláskor, óra végi összegzéskor is.

Forrás: 

2018. május 15., kedd

Eszkimók bemutatása animációval

Értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirányon az eszkimókról kellett órát tartanom. A tanórákon számukra nagyon fontos, hogy a verbális információk vizuálisan alá legyenek támasztva. Amellett, hogy készültem több nyomtatott képpel, szerettem volna számukra találni egy másfajta "csatornát" is. Ekkor találtam rá egy eszkimó települést ábrázoló 3D-s animációra a Mozaweben. Amellett, hogy az egérrel körbenézhető volt az egész település, az alsó sávon megjelenő nevekre kattintva közelebb mehettünk az egyes épületekhez: minden oldalát megtekinthettük az igluknak ,sátornak, élelemraktárnak, temetkezési helynek. Meg tudtuk figyelni az öltözéket, és a jellemző élelmiszereiket is. Állításokat fogalmazhattunk meg az életmódjukkal és állattartássukkal kapcsolatosan. Információt kaptunk az éghajlatról is. Ezen felül a program kínál egy írásos rövid leírást a témakörről. A gyerekek nagyon érdekesnek találták ezt az animációt, és elképzelhetőbbé tette számukra ezt a népességet. 

De nemcsak az eszkimókról találunk itt 3D animációkat, hanem tantárgyakra lebontva rengeteg a rendelkezésünkre áll. Emellett találhatóak még az oldalon videók, és eszközök is. Szinte nincs olyan téma egy tantárgyban, amihez ne találnánk anyagot. Applikációt is készítettek a gyártók, így segíthet az otthoni tanulásban vagy az iskolai szemléltetést könnyebbé teszi.



Az egyedüli hátránya az oldalnak, hogy ingyenesen erősen korlátozzák az oldal használatát. Mivel még nem vagyok pedagógus, így diákként regisztráltam be, amivel 1 héten ötször nyithatok meg bizonyos tartalmakat. 

Forrás: 

Numbers and Math

A csapatunk projektje során a tanórákon használt applikációkra helyezte a hangsúlyt, én a matematika tantárgyat választottam, és ennek megfelelően próbáltam ilyen témájú appokat keresni. Az appokat főként abból a szempontból vizsgáltam, hogy használható-e a gyógypedagógiában is, kiváltképpen tanulásban akadályozott gyermekeknél. A választásom az előadásra a Numbers and Math angol nyelvű alkalmazásra esett. Hatféle feladatot gyakorolhatnak rajta a gyerekek, a későbbiekben ezt részletesen kifejtem. Vannak olyan részei amelyek már óvodában jól használhatóak, de az általános iskola elején is még tud újdonsággal szolgálni.
Ami nagy előnye az applikációnak, hogy minden műveletet vizuálisan alátámaszt hétköznapi tárgyak, ételek vagy állatok segítségével, ami nagyon motiváló a gyerekek számára. Mind egyéni, páros és csoportmunka során is alkalmazható. Lehetőséget ad az önellenőrzésre.

A választható feladatok:
1. Számlálás
A feladat egyszerű, meg kell számlálni mennyi tárgy/étel/állat van a fehér téglalapban. 4 válaszlehetőség közül kell választani. A számok húszas számkörből valóak.
2. Összehasonlítás
Több, kevesebb, egyenlő fogalmának gyakorlására alkalmas. Amellett, hogy számjeggyel tüntetik fel az adott mennyiséget, lehetőséget adnak a tárgyképen a megszámlálásra.

3. Sorminta kirakása
Be kell fejezni a sormintát a megfelelő elem kiválasztásával.
4. Növekvő vagy csökkenő sor kirakása
Ebben is segítségünkre van 4 tárgy/étel/állat, amelyek nagysága árulkodik nekünk milyen sorrendet kell kirakni.

5. Összeadás
Itt is láthatjuk a műveletet mind számjeggyel, mind tárgyképpel. A műveletek a húszas számkörből valóak.

6. Kivonás
Az élelmiszerekbe való beleharapással érzékelteti a kivonást.

Forrás: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.edubuzzkids.numbersandmathforkids&hl=en_US

2018. május 12., szombat

Mi lesz velük a zenetanulás során?


Ha a  diszlexiás és egyéb tanulási zavarral élő tanulókról van szó, ma már nem csak a hátrányok kiemelése, hanem az erősségek hangsúlyozása is megtörténik. Valami ilyen, és ehhez hasonlókat mondanak: kreatívak, szociálisan érzékenyek és sok köztük a zenei és irodalmi, és színjátszói tevékenységben sikeres tehetség.

Mivel az iskolai sikeresség tekintetében nem feltétel, ezért a kotta olvasási nehézségről vajmi keveset, vagy egyáltalán nem beszélünk. A pedagógusok többsége az iskolai életre fókuszál, és valljuk be ezért nem is igazán lenne méltányos őket korholni. Könnyű megfeledkeznünk arról, hogy az egyéb tevékenységekben való sikeresség, a tanulási motivációra is kihathat. Ez egy mindennapokban megtapasztalható jelenség: Részesei vagyunk akkor amikor jókedvűen megyünk dolgozni, mert megdicsérték otthon az aznapi főztünket, de a hazafele utat is boldogabbá teheti, ha a munkahelyünkön megbecsüléssel fogadják az aznapi munkánkat.

Így aztán, ha a diszláxiás tanuló érdeklődik a zenetanulás iránt, igen nagy hiba megfelejtkeznünk arról, hogy ami az iskolában, az a zeneiskolában is nehezíteni fogja a boldogulását. Így válva a zeneiskolában, vagy a zenetanulás során az újabb és újabb kudarcok áldozatául. A téri-orientáció, a szerialitás, a ritmustartás a kotta olvasás során is elemi készségek és ezek hiányában a tanuló alkalmatlanná válik a kottaolvasásra, és sok esetben a legnagyobb segítséggel feléjük forduló zenetanár sem képes őket megtanítani a kottaolvasására.

Pár éve híresedett el hazánkban is, és vált fölkapottá az Ulwilla, azaz a színeskotta olvasás módszere. Ennek előnyei ismertek, de a hátrányairól kevés szó esik, ez pedig a segítőre való rászorulás, amit egy nehézségekkel, korlátokkal küzdő személy igen hamar megun és érzi magát ettől inkompetensnek, önállóan boldogulni nem tudó egyénnek.

Az utóbbi 5 éve megjelent a kotta vizualizálásának egy új módja, amely mindenki számára elérhető, a legpopulárisabb számokra adaptált és segítő nélkül használható. A kották ilyen formájú vizualizációja nem más, mint a méltán híres Guitar Hero  nevű játék terjesztett el, és tette a zenetanulást még több ember számára elérhetővé. Az ötletet számos cég továbbgondolva elkezdett zenei oktató videókat gyártani a hangok/ kották ilyen formájú megjelenítésével.





A kotta olvasási nehézség/ kotta olvasási képtelenség nem csak a diszlexiások esetében fontos megemlíteni. A vizuális percepció sérülése már éppen elég ok arra, hogy nehéz legyen kibogarászni a sok vonal közül a bogyók pozícióját.

Lehtinen, Werner és Kephart vizsgálata rámutatott arra, hogy az organikus hátterű intellektuális képességzavart épp a vizuális percepció markáns eltérése mutatja.

És hogy miért is olyan fontos a zene? Kevés olyan sokoldalúan fejlesztő tevékenységet ajánlhatunk fel a tanulóinknak, ami egyszerre igényli a koordinációt, szerialitást, tériorientációt, munkamemóriát, auditív differenciálást/analízist/szintézist, ritmikát, fegyelmet és ad egyben lehetőséget az önkifejezés egyik legmagasabb és legnemesebb formájára.

Lehtinen, Werner és Kephart vizsgálatáról bővebben:

Illyés S. (1987). Az értelmi fogyatékosok érzékelése. In Illyésné (szerk.) Gyógypedagógiai pszichológia. Negyedik kiadás. Budapest: Akadémiai Kiadó. pp. 179-194 ISBN 963 05 4596 9

2018. május 9., szerda

Essential Skeleton 3

Projektünk során mindenki választott egy alkalmazást, melyet bemutatott az óra keretében. Én a biológiát választottam tantárgyként, mert emlékszem rá, hogy mennyire nehéz volt ezt tanulni, megérteni, hogyan működik a testünk. Nagyon összetett és bonyolult a szervezetünk és fontosnak tartom, hogy mindenféleképpen segítsük a gyermekek megértését videókkal, képekkel, alkalmazásokkal, ha van rá lehetőség.
Egy olyan applikációt szerettem volna találni, ami az emberi testtel kapcsolatos és tanulásban akadályozott tanulóknál is bevethető. Ezért esett a választásom az Essential Skeleton 3-ra. 

Az applikáció a csontvázzal foglalkozik, minden csontot tüzetesen át tudunk nézni benne. Forgathatjuk azokat, megfigyelhetjük az elhelyezkedésüket. Az első pozitívum a programmal kapcsolatban, hogy nincsen feleslegesen teleírva szöveggel. Nekem például az ugrik be a biológiai ábrákról, hogy 250 szót húznak oda a csontokhoz, szervekhez és az egész átláthatatlan körülbelül. Na ezt szerencsére itt elkerüljük, más programoknál azonban nem biztos.

Ha kiválasztottuk a csontot, amit szeretnénk megfigyelni, akkor kijelöli nekünk neon zöld színnel. Ezután pedig érdekes funkciókat dob fel: el lehet halványítani például a csontot, hogy lássuk hogyan illeszkedik a többi közé, különválaszthatjuk a többitől, hogy megnézzük minden oldalról a kialakítását. Szóval tényleg minden pontját szemügyre vehetjük. 

Csont kijelölését láthatjuk és a funkciókat.


Lehetőség van több csontot is kijelölni, ha például öveket szeretnénk bemutatni a gyerekeknek (pl.: vállöv csontjainak kijelölése). Ami pedig még érdekesebb, hogy IOS rendszerre már megjelent ennek a továbbfejlesztett változata (Essential Skeleton 4), ahol pedig gombostűhöz hasonló eszközökkel tudjuk az adott csonton belül jelölni annak részeit (pl.: csigolyán belül a tövisnyúlványt). 
"Pin"-ek elhelyezése a csontokon.

Nekem nagyon tetszik az egész felépítése, sok eszközt ad a kezünkbe az alkalmazáson belül és a kialakítása is érthető, letisztult. Sajnos csak angolul lehet elérni, de szerintem ez nem annyira zavaró ebben az esetben. 


Program elérhetősége:
Google Play

2018. május 8., kedd

Virtuális időutazás Eger várában

Egy újabb, a tanítás során használható alkalmazást szeretnék bemutatni, melyre a projektünk elkészítése során találtam rá.

Virtuális Időutazás-Eger applikáció és a mobileszközünk által egy virtuális időutazásban lehet részünk. "Utazásunk" során négy korszakban (1500., 1552., 1596. és napjaink) van lehetőségünk megtekinteni Eger várát. 

1500.

1552.

1596.

napjainkban

A mobileszköz mozgatásával a tanulók gyakorlatilag a tanteremből nézhetnek körül a várban, így könnyen színesebbé, "megfoghatóbbá" tehetjük számárukra a történelmet. Az alkalmazás jó segítőnk lehet a vár ostromának, a várvédők diadalának tanítása során. 

További előnye, hogy korhű épületekkel, ruházatokkal találkozhatnak a gyermekek, lehetőségük van összehasonlítani a vár egyes részeit a különböző korszakok között váltva. Az egyes területeken a különböző épületekhez jól látható információ fül is kapcsolódik. Itt lehetőség van az információ írott megjelenítésére is, de meg is hallgathatjuk a szöveget. 

Az alkalmazás ingyenesen letölthető Android és IOS rendszerekre is. 



További információk:
A Virtuális Időutazás- Eger alkalmazás letöltése

Az alkalmazás több várhoz is elkészült, ezekről további információ az alábbi felületeken található:
Regéci vár- Időutazás
Tatai vár- Időutazás
Szigligeti vár- Időutazás

2018. május 7., hétfő

Eltévedtem a Stanford Egyetem kiállító termében

Elkezdtem nyitogatni a szárnyaim a Second Life-on. Azt hittem kicsit könnyebb lesz a tájékozódás. Idő volt mire megszoktam az irányítását, és hogy helyekre hogy tudok rákeresni. Fantasztikus és vizuális élményekben gazdag pillanatokat szerezhet itt az erre tévedő.

Már körülbelül egy hete hogy letöltöttem a programot és igyekeztem tájékozódni, beszélgetni emberekkel. Ha a beszédhez a mikrofon hangját is használjuk az tényleg fantasztikusan élethű kommunikációs hatást kelt az emberben.

Eredetileg azt terveztem, hogy beiratkozom egy online egyetemi, vagy akármilyen kurzusra, de sajnos csak a varázsló iskolába jutottam el órára, ami annyira zavaros volt, hogy ott is hagytam őket.

Így tehát gondoltam inkább megmutatom egy videóban, hogy néz ki a Stanford Egyetem élethű másában: a Second Life-on:



Nagyon jó ötletnek tartom, hogy digitalizáltak egy konkrét kiállítást, amit innen Magyarországról nem is biztos, hogy megtudnám nézni másképpen. Valószínűleg lehet ezeken a kiállításokon is ügyesebben boldogulni, de én még... mondjuk ki... zöldfülü vagyok.

Ha az ember csak pár percet tölt el itt, akkor is azt érzi, hogy mindebben óriási lehetőség van. Az első ideérkezőnek, legalábbis az esetemben biztosan, óriási sokk az az információ áradat, amivel itt szembe találja magát.

Nem tudom, hogy van-e ilyen lehetőség, de Anikó virtuális időutazó appja után, valahogy hiányom támadt a sok barangolás közben, arra hogy itt is legyenek korszak váltások a környezet és a ruházat tekintetében. És akkor lehet hogy nem a Stanford-ra hanem egy kovács mesterhez látogattam volna el.

Úgy gondolom, ahhoz hogy az oktatásban felhasználhatóságáról érdemben nyilatkozni tudjak, még jobban fel kell fedeznem ezt a világot is. De az biztos, hogy engem már lenyűgözött...

https://join.secondlife.com/

https://secondlife.com/support/downloads/

Plickers


Az egyik gyakorlatvezetőmnél láttam egy hospitálás alkalmával, hogy a jól ismert feleletválasztós típusú teszt kérdéseit az interaktív táblán mutatta be, a tanulók pedig betűkártyákat felemelve szavaztak a válaszról.
A következőkben egy appot szeretnék bemutatni, ami akár hasonló helyzeteket, tanórákat turbózhat fel, tehet interaktívvá, még több mobileszköz bevonásával.

Az applikáció a Plickers nevet viseli, ami a Paper és a Clicker összevonásából jött létre. Tekinthetjük tulajdonképpen egy szavazórendszernek, amely használata közben csak papírra és egy klikkerre - fényképezésre alkalmas eszközre, mobiltelefonra/tabletre van szükségünk.
Gyakran találkozhatunk azzal a problémával, hogy sem megfelelő internetelérés, sem elegendő eszköz nem áll a rendelkezésünkre az oktatás során. Ilyen esetekben lehet tökéletes a Plickers, mobiltelefon ugyanis csak a pedagógusnak kell. 
Bemutatjuk a négy válaszlehetőséges kérdést az applikáción keresztül, vagy akár szóban, esetleg megjeleníttetjük a táblaképen, majd minden tanuló kap 4 kártyát, ami a felületről elérhető és kinyomtatható. A kártyát úgy kell felmutatniuk, hogy a helyesnek vélt válasz (A/B/C/D) a lap tetején legyen. A pedagógus feladata pedig, hogy az eszközével befotózza, végigpásztázza a felmutatott kártyákat és a táblán máris megjelennek a gyerekek által adott válaszok. 
Fontos lehet, hogy a kártyákat óvatosan lamináljuk, mert ha nagyon fényes a felület az akadályozhatja a beolvasást.

Így néz ki működés közben: 


Az applikáció Androidra innen, IOS-re pedig innen letölthető.

2018. május 6., vasárnap

Gyűjteményünk

Környezetismeret, természetismeret:


Internetes MozaWeb applikációja, sajnos hozzáférés kell, de jó pár videó, animáció megtekinthető azért. Nagy segítség lehet például az emberi test tanulásánál.


Fahatározó, ahol tulajdonságok alapján lehet a fák nevét megkeresni, majd olvasni róla.


Gombahatározó, ahol lehet akár név szerint keresni vagy tulajdonságok alapján. Ha megtaláltuk a keresett gombát, akkor pedig jó pár információt megtudhatunk róla. 
Ugyanazon az alapon működik, mint az előző kettő program. Még játékot is találunk benne, hogy jobban megtanulják a gyermekek a madarak nevét. 

Kétéltű és hüllőhatározó

Itt pedig kétéltűeket és hüllőket lehet keresni név, tulajdonság alapján. Majd picit memorizálni a tulajdonságokat, élőhelyet stb.
Szeretnéd megtanítani a gyerekeknek a környezetünkben élő növények nevét, és az azokkal kapcsolatos fontosabb ismereteket? Menjetek ki a városba! Menjetek ki a szabadba! Fényképezzetek! Írjátok fel a növények latin neveit és keressétek meg a növény határozóban! Ezzel mozgásos élmény dús órát tarthatsz, és még a növény határozó használatára is megtaníthatod a gyerekeket, akik izgatottan várni fogják, vajon mi lehet a látott növény neve!


A célja az előbbihez hasonló, de itt a gyerekeknek maguknak kell kiválasztani a megfigyelt tulajdonságok alapján, hogy milyen növényt is keresnek.


Az első alkalmazás nem csak a természet ismeret órán a madarak hangjainak megismerésére, felismerésére használható, de alkalmas továbbá az akusztikus differenciálás készségének fejlesztésére, így ezt az alkalmazást/ játékot a az egyéni fejlesztő foglalkozásokon is használhatjuk. A quiz lehetőséget ad az otthoni használatra a madarak hangjának és képének egyeztetésének sikerességének ellenőrzésére. A játék interaktív, vicces és képes lekötni a gyerekeket.
A második alkalmazás ugyanazon elven működik. A különbség, hogy magyar nyelven is kiírja az állatok neveit, valamint az állatokat kategóriákra bontva kínálja fel a használónak.

Természetismeret: bolygók témaköre:


A mód váltásban lehetőség van a Föld és a többi bolygó 3D-ben való megjelenítésére, amely lehetővé teszi a kontinensek átismétlését, Óceánok, Tengerek megtekintését, valamint a bolygók neveinek megtanulását, tulajdonságainak megismerését. A kontinensek, országok tudás anyagának ellenőrzésre, tanulásra nem ad lehetőséget, mivel nem írja ki ezeknek a megnevezését. Így ezt csak tanórán, tanári segítséggel használható. Az alkalmazás képes bemutatni a nap-rendszerünkben található bolygók mozgását és információt ad azok felépítéséről. A tanórai foglalkoztatás során nem jelent hátrányt az angol nyelv, mert a képi megjelenítés céljára tökéletesen alkalmas. Az alkalmazásban egy igen igényes kidolgozású csillag atlasszal találhatjuk szembe magunkat.


Menj ki a gyerekkel az osztály kirándulásra, emeljétek az égre a telefonokat és keressétek meg az égen lévő csillagképeket! Ha valamelyiket közelebbről megnéznétek, csak zoomoljatok rá!

Biológia (az emberi test témakörében)


Az emberi szív vizuális és interaktív bemutatására tökéletesen megfelelő applikáció. Nem csak a megjelnítésre, de a szív mozgás közbeni bemutatására is képes igen kidolgozott és élethű megjelenítéssel, letisztult képpel.
Anatomy Learning- 3D Atlas
Az emberi test izom, csont, szerv és cardiovascularis, és idegrrendszerének bemutatására alkalmas applikáció. Jól átlátható 3D megjelenítés. Gombnyomásra az érintett hely latin megnevezését is kiírja. A gyógypedagógiai oktatásban tökéletes az interaktív bemutatásra és a tananyag kiegészítésére. A nyelvi eltérés nem engedi a gyermek önálló önellenőrzését, így ezt tanórai környezetben használható.

Történelem


A mobileszközünk és az alkalmazás segítségével virtuális sétát tehetünk Eger várában. Négy korszakban van lehetőségünk szemlélődni (1500., 1552., 1596. és napjaink). A séta során az egyes épületekhez, várfalakhoz kötődő információkat is elolvashatjuk/ meghallgathatjuk.

Magyar História

A Magyar História applikáció a magyar történelem fontosabb eseményeit és személyeit tartalmazza, a honfoglalástól egészen a rendszerváltásig. Az egyes eseményekhez, személyekhez rövid összefoglaló leírás, képek is kapcsolódnak.

Az applikáció a Királyok és Keresztek nevet viselő történelmi képregényhez készült. Az alkalmazáson keresztül a mobileszközt  képregény fölé helyezve a kamera segítségével a képregény szereplői, épületei 3D-ben jelennek meg. A képregényt további információkkal és érdekességekkel is kiegészíti.


Magyar nyelven működő kvíz a magyar történelemmel kapcsolatban. A beállításoknál kiválaszthatóak azok a témakörök melyek ismereteit szeretnénk kikérdeztetni magunktól. Az otthoni önellenőrzés során is hatékonyan tudja alkalmazni a tanuló.


Az oktatást kiegészítő, érdekességek olvasására, óra végi levezetésként alkalmazható app, ami mindennapra lebontva megoszt velünk egy történelmi eseményt, amely az adott napon történt.

Leginkább a középiskolai időszakban használható app, mely segíti a közép- és emelt szintű érettségire való felkészülést. Az alkalmazás tartalmait történelem szakos tanár szerkeszti, az app több, mint 3000 tanulókártyát tartalmaz.

Matematika


Számlálásra, összehasonlításra, sorba rendezésre, összeadásra, kivonásra tízes számkörben és sorozat létrehozására is megfelelő az applikáció. Az előbb felsorolt műveleteket vizuálisan megtámogatja különböző színes, és motiváló ábrákkal, rajzokkal.


Hasonló az előző applikációhoz, annyiban tér el, hogy itt lehet választani, hogy  tízes, húszas, ötvenes vagy százas számkörből szeretnénk feladatokat, valamint alkalmas szorzás és osztás gyakorlására is.


Ez az applikáció a gyerekek versenyeztetésére alkalmas. Ki lehet választani, hogy milyen nehézségű műveleteket szeretnénk, illetve azt is megmondhatjuk, hogy a négy alapműveletből mik legyenek benne a párbajban. Választhatunk egyet vagy többet is.


Az első kettőhöz hasonlóan, ez az alkalmazás az összeadás és kivonás gyakorlására megfelelő. Az előzőektől eltérően grafikája egyszerű és letisztult. Itt is választhatunk, hogy milyen műveletet szeretnénk végezni milyen számkörben. Valamint, ami újdonság az eddigiekhez képest, hogy tartalmaz összekötős, művelet alkotós és sorba rendezéses feladatot.


Egyszerű matematikai alapműveleteket tesztelő program gyerekek számára (alsó tagozat).


Jó munkát kívánunk!!! :) 

2018. május 3., csütörtök

Linoit- az online parafatábla

Linoit egy online parafatábla felület. :)

Regisztráció után a Linoit segítségével létrehozhatunk faliújságokat, melyeket megoszthatunk tanulóinkkal, de közösen is szerkeszthetünk velük egy faliújságot akár a tanóra közben. A parafatáblára színes jegyzeteket tűzhetünk, de lehetőségünk van link megosztására, videók beszúrására, kép feltöltésére is. 


Az egyes jegyzetekhez határidőt is rendelhetünk a naptár segítségével, így akár feladatokat is kitűzhetünk az osztály parafatáblájára. 
Az alkalmazás lehetőséget ad az új jegyzetek kiemelésére is, így senkinek nem kerüli el a figyelmét egy-egy új post-it a felületen. 
A parafatáblát elnevezhetjük, így akár egy osztályhoz, egy tananyaghoz, vagy egy feladathoz is rendelhetünk online táblát. 
A parafatábla háttere, a feltűzött post-it színe és a szöveg színe is választható, a jegyzetek elforgathatóak, egymáshoz kapcsolhatóak, így közvetlenül hozzáfűzhetünk valamit az egyes jegyzetekhez.  
A Linoit a webes felület mellett ingyenesen letölthető Android és IOS rendszerekre is.

További információk:

Videó, mely segítheti a Linoit használatát:


Az IKT mint új feladatkör

Gyakorlatunk során csomószor belefutunk abba a kérésbe, hogy interaktív táblával tartsuk meg az óráinkat. Ilyenkor mindig megijedek, mert nincs elég tudásom ehhez az eszközhöz, nem ismerem a szerkesztőprogramot, sőt tanításom előtt nem használtam még ilyet. 
Sokan azt vallják, hogy inkább a papíralapú tanításnál maradnak, hiszen azt könnyű "szerkeszteni", mindig kéznél van és semmilyen hibalehetőség nem áll fenn. Nincsen áramszünetnél sokk, hogy most mit csináljunk az óra további részében, nincsen 15 perces csúszás a számítógép frissítése miatt és nem megy el újabb 5 perc, mire kitaláljuk, hogy melyik kábelt húzta ki a takarítónő felmosás közben. Ezzel is egyet tudok érteni, főleg olyan tanároknál, akik már 25 éve a szakmában vannak és az utóbbi 5-8 évben nyomják csak erőteljesen az IKT-s lehetőségeket. Egyszerűen nem szoktak hozzá ezekhez a masinákhoz, nehéz számukra megérteni a legújabb alkalmazások, szoftverek, egyáltalán magának a számítógépnek a működését.

A digitális eszközök alkalmazásához új tudásra van szükségünk, de mikor kapjuk meg ezt? A legnagyobb probléma, hogy akár az egyetem alatt, akár továbbképzéseknél legtöbbször elkülönülnek a pedagógiai és az informatikai ismeretek egymástól és nem is nagyon találkoznak. Szerencsére a mi generációnknál már egész szépen alakulgat az két terület összefutása, de aki idősebb, teljesen elveszhet ebben a nagy rengetegben. Ráadásul feljön az a kérdés is, hogy szükség van-e konkrétan informatikát tanítani például a felsőoktatásban vagy továbbképzéseken? Vagy beivódik a tudás az emberbe, ha csak informatikai feladatokat kap? Erre sajnos választ nem tudok, de úgy vélem, hogy részben persze önmagától is megtapasztaljuk a dolgokat, de azért ez függ az életkortól, függ az érdeklődéstől, talán a személyiségünktől is... 

Ezután jön az a kérdés, hogy mit is kéne tudnia egy pedagógusnak?!?!

- kellenek szilárd alapismeretek: ez magában foglalja a biztonságos internethasználatot, a számítógép felépítését és működését, a különböző eszközök működését (pl.: egér, billentyűzet), programok használatát (hogyan telepítem és indítom el stb.)
- itt vannak persze azok az alapismeretek is, hogyan kell kijelölni, másolni, kivágni áthelyezni, törölni , hogyan tudok szerkeszteni, rajzolni, számolni stb. 
- ezután jönnek csak 
- és persze azután jönnek a különböző eszközök ismerete: mobiltelefon, tablet, interaktív tábla stb.

Folytathatnám a sort, hogy milyen problémákba ütközhet még a pedagógus a tanítása során az IKT területén, de ebben a posztban csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy igazából az idősebb generációnál már az alapismeretek hiányoznak és nincs is nagyon lehetőségük megtanulni, hacsak nem otthon próbálkoznak érdeklődésüknek megfelelően. Hiszen a legtöbbször a továbbképzés is csak arról szól, hogyan használjuk az interaktív táblát, de nem arról, hogy mik az alapok. 

Forrás:
Farkas András (2013). Az interaktív tábla és a pedagógiai érték. Új Pedagógiai Szemle, 63(3-4), 10-24.
Kelemen Rita (2008). Az interaktív tábla néhány módszertani lehetősége a közoktatásban és a tanárképzésben. Iskolakultúra Online, 2., 176-187.
Mgr. Námesztovszki Zsolt (2009). Interaktív tábla az oktatásban. Szabadka. 

2018. május 1., kedd

Online készülhetünk a pszichológia szigorlatra a Pakisztáni Egyetem jóvoltából

A tudás mindenkié, hangzik el sokszor. Ám ez nem így van. A mai Magyarországon is rengeteg gát áll az információ szerzés előtt. Kezdve a magyarul nem elérhető könyvektől a zárt egyetemi kultúráig.

Képtalálat a következÅ‘re: „virtual university online course”A Pakistáni Egyetem olyannyira megnyitotta falait, hogy a kurzusok egy részében pakistániul, majd angolul beszélnek. Tehát az egyetemi nyelv az angol, ami nagyban megkönnyíti a nem pakisztániak (urdu nyelven nem értők) információ szerzését.

Pakisztáni Egyetem- Pszichológia

Az előadók bebizonyították, hogy a tanárság előadóművészet, ugyanis úgy járkálnak a katedrán és fordulnak bele a különböző kameraállásokba, mintha vérbeli műsorvezetők lennének.

Nem titkolom, hogy ez engem mennyire lenyűgöz. Sokszor álmodoztam arról, hogy felmegyek a YouTube-ra és újranézek néhány fantasztikus előadást, de itt nálunk sajnos erre nincs lehetőség.

A másik oldal nézőpontja is érdekes kérdéseket vet fel, például, hogy az oktatók sem egyformák. Egészen más műfaj kamerákba beszélni, és más amikor hallgatóság előtt kell órát tartani, és persze azon is sok múlik, hogy milyen az a hallgatóság. Lehet, hogy vannak akik ebben az online világban tudnának kiteljesedni mások, pedig az offline térben mozognak otthonosan.

A hallgatóság igény pedig szintén egy másik kérdés. Az én tanulási hatékonyságomon igen sokat lendítene, ha az órákat otthon, a videókat megállítva, tartalmaknak utánakeresve tudnám hallgatni. Itt nem csak a tanulási forma másságáról, hanem az eltérő tanulási tempóról is szó van. Az általam elgondolt ideális egyetemen így tanítanának, és bizonyos időközönként, vagy napokon pedig !felkészülten! egy interaktív, kérdéseket átbeszélő kurzusra mennék be. Rengeteg az egyetemen töltött passzív idő, (melyhez sokszor még a könyvtár nyitva tartása sem alkalmazkodik) és az információs sokszor éppen olyan egyirányúan áramlik az előadásokon, mintha csak a TV-t néznénk. Akkor meg miért is ne?

Az online tanulás megkönnyítené a mozgáskorlátozott hallgatók, és a hallássérült hallgatók életét, akiknek a videó feliratozásával jóval elérhetőbb lenne az információ, mint most. Az ismétlés szempontjából sem vagyunk egyformák. Lehet, hogy a tanulási zavarral elő hallgatók is könnyebb utat járhatnának egy videótárral kibővített egyetemen.

Itt található a nyitott, videótáras témakörök listája, amely további tanegységekre bomlik:

Lista

Ez hallatlan!

Hallatlan.hu jelnyelvi szótárIgazából sem a szurdópedagógia szakos hallgatóknak/ gyógypedagógusoknak, sem senkinek nincs szüksége jelnyelvi kurzusra, ahhoz hogy jelnyelvet megtanulhassák.

A Hallatlan Alapítvány évek óta működteti a hallatlan.hu nevű oldalt és pár évvel ezelőtt egy jelnyelv szótárként üzemelő mobilalkalmazást is létrehoztak. Az alapítvány kezdetben céljaként tűzte ki a magyar jelnyelv egységesítését.

Mielőtt elkezdtem dolgozni a jelenlegi munkahelyemen, épp ez az oldal segített elsajátítani a jelnyelvet. Amikor megtapasztaltam, hogy a régi diákokkal szót értek, ellenben a Kaposvárról érkezett hallássérült tanulók külön szubkultúraként elkülönülve tőlük és tőlünk, csupán egymással jelelnek, mert minket nem értenek meg, akkor láttam be igazán Csömör Károly által szervezett törekvések jelentőségét.

Akkor most hogy szentimentálisan érzékeltettem a Hallatlan Alapítvány törekvésének fontosságát, lássuk az alkalmazást működés közben:

Hallatlan jelnyelvi szótár

- A mobil alkalmazás valamivel lassabb a weboldalnál
- Ugyanazt a kínálatot tárja elénk, mint a weboldal, így akár keresni is tudunk benne.
- De miért is nem offline? Amíg a funkciók nem érhetők el offline, addig sajnos többet sem tud kínálni, mint maga a weboldal.
- A szótár szavai, azaz a videók letölthető, amely az offline tanulásra is lehetőséget teremt, ami mondanom sem kell: a weboldalon ugyanúgy elérhető funkció.

Hallatlan jelnyelvi szótár II.

- Ez valóban a haladóbb szint, de aki szeretné interaktívabban elsajátítani a jelnyelvet, annak ez az alkalmazás több örömöt kínál, mint az elődje
- Játékosan tanít quiz játék formájában, ami megjeleníti a letisztult kézjelek sorozatát is.
- A jeleket több kamera állásból láthatjuk.
- Az alkalmazás működése szempontjából is stabilabb, mint az elődje. (most már) Ezelőtt fél évig szinte használhatatlan volt a folyamatos leállások miatt egy rosszul sikerült frissítés miatt, és ez nem csak az én készülékemen jelentkezett.